Kedves olvasók!
Továbbra is jó híreket terjesztünk az iparágunkról:
- A Missouri Egyetem bejelentette, hogy megkezdődött a Michael L. Parson Hústudományi Oktatási és Képzési Laboratórium építése. Parson kormányzó 2023-ban és 2024-ben olyan költségvetési törvényjavaslatokat írt alá, amelyek összesen 35 millió dollárt osztottak ki a létesítményre, amely most az ő nevét viseli, ez csak egy töredéke annak a támogatásnak, amelyet a Missouri Egyetemi Rendszer az ő hivatali ideje alatt kapott.
- A Steiner Consulting Group napi állattenyésztési jelentése (DLR) szerint az amerikai sertéshúskészlet a hűtőházakban 191.550 tonna volt, ami 0,3%-kal kevesebb, mint februárban, de 8,8%-kal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Ez több mint 25 éve a legalacsonyabb márciusi érték, és több mint 12%-kal az ötéves átlag alatt van: „A jelenlegi sertéshúskészletek kevés tartalékot hagynak a grillezési főszezon felé haladva”. A sertés oldalas készletek 14%-kal nőttek az előző hónaphoz képest, de még mindig több mint 25%-kal kisebbek, mint egy évvel ezelőtt. A sertés apróhús hasonlóan, 13,2%-kal maradt el az ötéves átlagtól.
- A román állami „Constanta Tengeri Kikötők Adminisztraciója” vállalat, amely az összes romániai fekete-tengeri kikötőt kezeli, érdeklődik a Danube Logistics – a Moldovai Köztársaság Giurgiulești nemzetközi kikötőjének üzemeltetője és bérlője, amelyet az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) ad el – megvásárlása iránt. A kikötő stratégiailag kedvező helyen fekszik a Dunán, mindössze néhány száz méterre Ukrajnától, és az ukrán gabonakereskedelem csomópontja lehet.
Eseménynaptár:
- Az IFFA – Nemzetközi Húsipari Vásár – a világ vezető húsipari és alternatív fehérjék feldolgozásával, csomagolásával és forgalmazásával foglalkozó szakkiállítása. Az IFFA 6 napon át, 2025. május 03. szombattól május 08. csütörtökig Frankfurtban (Németország) kerül megrendezésre.
- A Bellavita Milano egy nemzetközi vásár, amely az olasz élelmiszerek és italok bemutatásának és népszerűsítésének szentelt. A Fiera Milano (Rho) területén kerül megrendezésre 4 napon át, 2025. május 05. hétfőtől május 08. csütörtökig.
Május elseje
Az USDA adatai szerint Kína, a várakozásoknak megfelelően, 2020 óta a legnagyobb mértékben törli a sertéshús rendeléseit. A múlt heti 12 000 tonna amerikai sertéshús lemondása volt a legnagyobb azóta, hogy a Covid-19 járvány felborította a globális ellátási láncokat. A héten összességében az amerikai sertéshús exportértékesítés október óta a legalacsonyabb szintre esett. Kína megtorló vámjai Donald Trump elnöknek az ázsiai országból származó importra kivetett vámjaira azt jelentik, hogy az amerikai sertéshúsimportra most 172%-os vámot vetnek ki, beleértve a 2018-as első kereskedelmi háborúból származó illetékeket is – közölte az Amerikai Húsexport Szövetség (U.S. Meat Export Federation).
A The Canadian Pressnek adott interjújában Wang Di kínai nagykövet elmondta, hogy Peking hajlandó lenne megszüntetni a kanadai sertéshúsra és más mezőgazdasági termékekre nemrég bevezetett vámokat, ha Ottawa lemondana a kínai elektromos járművekre tavaly kivetett vámokról.
Az amerikai kereskedelmi háború az ázsiai kiviteli engedéllyel rendelkező európai sertéshústermelők megrendeléseit is növelte. A német termelők is azon dolgoznak, hogy visszaszerezzék a hozzáférést ezekhez a piacokhoz, miután visszaszerezték a ragadós száj- és körömfájástól(RSzKF) mentes státuszt. Spanyolország már a közelmúltbeli ázsiai diplomáciai körútja során is kötött üzleteket, a Danish Crown vezérigazgatója pedig X-ik Frederik király küldöttségében szerepelt a hivatalos japán látogatáson.
Magyarországon a múlt héten egy újabb RSzKF eset miatt meghosszabbították az állatforgalmi korlátozásokat, és komoly gondokat okoz a sertésellátási láncban. A magyar állam különböző kompenzációs rendszereket kezdeményezett annak érdekében, hogy megoldja a RSzKF területen elzárt sertések helyzetét, többek között a sertéshús tárolásával a közintézmények húsfogyasztására.
Szlovákia nem jelentett új eseteket, de a vágóhidakra történő sertésmozgásra vonatkozó aktuális szabályok nagyon bonyolultak, és a gazdák számára magas költségekkel járnak. Ennek ellenére a vágóhidak nem hajlandóak átvenni a sertéseket. Egyelőre nem jelentettek be egyértelmű kártalanítási intézkedéseket a gazdák számára.
Bár mindkét államban mindenki aggódik a RSzKF mezőgazdasági ágazatra gyakorolt hatásai miatt, senki sem hajlandó elfogadni az állatok ártalmatlanítását a saját területén.
A német sertésárfolyam növekedése egyfajta meglepetés volt. Általában a kevesebb munkanapot tartalmazó 3 hét alatt a sertések felgyülemlenek a vágóhidakra vezető vonalakon, és legalább egy további hétre van szükség a készletek kiürítéséhez, ezért az áremelkedésre május 7-én számítottunk. Másrészről viszont az emelkedés a legtöbb európai piacon gyorsan átment, ami alátámasztja azt az elképzelést, hogy a sertések rendelkezésre állása nem elegendő a nagy vágóhíd üzemeltetők keresletéhez.
Remélhetjük, hogy a sertéshúsfogyasztás szempontjából jó idők jönnek, a turisztikai és grillszezon május elsejével kezdődik.
